IV. Almavirág Fesztivál

Kitűnő idő fogadta a fesztiválra érkezőket. Bár a fesztivál négy napos pihenő közepére esett, látogatottságban közel voltunk a múlt évi létszámhoz, vagyis 5-6 ezren.

A programokat utólagosan is értékelve kitűnőnek és mindenki számára kielégítőnek mondhatók. Sok olyan programpontunk volt, ami már természetes a látogatóink számára. Célzatosan jönnek egy-egy programra, így például az egészségügyi vizsgálatok, a sport programok, a gyerek programok különösen vonzzák a látogatókat.

A kézműves árusok magas színvonala a látogatók figyelmét nagyon lekötötte, hiszen sok olyan kézműves volt, s olyan áruval, melyek még korábban még nem voltak itt a fesztiválon. A látogatók legtöbbje- talán természetes is- nem a vásárlás szándékával sétált a kézműves sátrak között.

A színpadi műsor minden eddigit felülmúlt, az előkészületek eredményesek voltak: érdekes, színes, színvonalas műsorok váltották egymást.

Sajnos nem minden programpont sikerült kiválóra. Hívtuk a közösségeket, klubokat, sütni-főzni, végül is csak két társaság főzött.

Az alábbiakban néhány programról olvashatnak rövid képes beszámolókat

Szalai Árpád

 

Palacsintasütő verseny

Pálvölgyi Tamás kitűnő ötlettel állt elő, hogy csináljunk egy almáspalacsinta versenyt. Az ötlet bevált, sorba jelentkeztek a versenyzők, akik megmutatták palacsintasütő képességüket. A versenybe sajnos a szél erősen bezavart.

Almahámozó verseny

Az almahámozók megdöntöttek minden korábbi csúcsot.  Már a Ginis rekordok könyvébe illő eredményeket értek el.

I.                   helyezett: Grabecz Dóri                     Rácalmás                    324 cm.

II.                helyezett: Polánszki Zsuzsanna         Dunaújváros               287 cm.

III.             hehyezett: Bárándi László                 Rácalmás                    270 cm.

 


Egészségprogram az Almavirág fesztiválon

Korábbi évekhez hasonlóan ez évben is szerveztünk egészségprogramot az Almavirág fesztivál keretében.

Az ökoturisztikai épület nagytermében folyamatos volt az érdeklődés. A nagy érdeklődésre tekintettel több állomáson is zajlottak a vérnyomás-, vércukor- és koleszterin-mérések. A gördülékeny lebonyolításban fő szerepet játszottak a rácalmási Remény klub tagjai, de asszisztensi segítséget kaptunk a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet munkatársaitól is.

A torlódás elkerülése érdekében a mérési eredményeket nem helyben beszéltük meg az érdeklődőkkel, hanem az arra igényt tartóktól elkértük a lakcímüket tartalmazó adatlapjukat és folyamatosan, írásban értékeljük, majd postázzuk a leleteket. Ez némi időt vesz igénybe, hiszen a szűrővizsgálatban részt vevők közül kereken 60-an kértek írásos értékelést.

Csaknem pontosan ennyien adták meg elérhetőségüket sorsolásos játékunkhoz. Aki az egészségprogram legalább három pontján megjelent, sorsoláson vehetett részt. Ezen 5 digitális vérnyomásmérőt sorsoltunk ki. A nyertesek egy része a készülékeket már meg is kapta. .

Kolbert Zoltánné Rácalmás

Lukács Lászlóné Rácalmás

Rorhback Brigita Rácalmás

Gellért István Agárd

Sámson Józsefné Budaörs

A személyi értékelés mellett statisztikai feldolgozásra is sor került. Ennek néhány érdekesebb adata olvasható a következőkben:

A résztvevők közel 2/3-a 55 év feletti volt – pedig a legtöbbet a fiatalabb korosztályok profitálhatnak egy szűrővizsgálatból. Meglehet, ez a korosztály egyéb módon kerül vizsgálatra – pl. munka alkalmassági vizsgálat keretében. 

A 60 résztvevőből csak 13 volt férfi. A nők kíváncsibbak, vagy jobban törődnek magukkal? Elgondolkodtató, hogy az összes megjelent közül, csak 11 nem volt túlsúlyos és csak 6 fő esetén volt a kívánatos alatt a haskörfogat – közülük csak 1 fő tartozott az idősebb korosztályhoz!

Népszerű volt a vércukormérés is. Tudni kell erről, hogy a pillanatnyi vércukor-érték szakmai értéke nem túl nagy, hiszen ez függ a napszaktól, az éhgyomri, vagy étkezés utáni állapottól, az elfogyasztott étel mennyiségétől és összetételétől.. Így is elmondhatjuk, hogy 3 esetben egyértelműen magas és 15 alkalommal figyelemre érdemes értéket mértünk. Helyesebb, ha figyelmünket a magas kockázatú emberekre fordítjuk. Az ő „kiemelésük” egy pontrendszer segítségével történik. Ebben pontot ér a kor, a testtömeg index, a haskörfogat, az alacsony fizikai aktivitás, a rendszeres zöldség és gyümölcsfogyasztás hiánya, a casládban előfordult cukorbetegség  és az egyénnél mért magasabb vércukor. Jelentős kockázatot 11 feletti összpontszám jelent.  (Ez az ún. FINDRISK módszer.) Pontosan 20 olyan adatlapot kaptunk, ahol ez a szám 11 felett volt: ez a résztvevők 1/3-a! Ezen esetben terheléses vércukor-vizsgálat tisztázhatja a cukorbetegség meglétének, vagy hiányának kérdését.

Hasonlóan népszerű volt a koleszterin-szűrés is. Elgondolkodtató, hogy 22 esetben mértünk 5.2 mmol/l feletti, tehát figyelmet érdemlő értéket.

Amit általánosan ajánlhatunk:

-          szabaduljunk meg túlsúlyunktól – különösen a hasi zsírtömegtől

-          végezzünk naponta legalább 30 perces intenzív fizikai munkát

-          fogyasszunk naponta zöldséget, gyümölcsöt

-          méressük meg időnként vérnyomásunkat, vércukrunkat, koleszterin szintünket

-          a dohányzók mondjanak le káros szenvedélyükről

Meg kell említeni, hogy az egészségprogram lebonyolításában több résztvevő támogatását élvezhettük. Név szerint a Béres Zrt-t, az EGIS gyógyszergyárat és a Szent Pantaleon Kórházat és munkatársait illeti köszönet.

 

                                                                       Dr.Varga-Szabó Lajos 


Almássütemények versenye

Nagyon jól sikerült az Almássütemények versenye

A sok gyönyörű és finom sütemény mellett kedves színfolt volt a Jankovich Iskola 1/b osztályának közösen készített süteménye „Hófehérke és 24 törpe almái”. (Tanítónő Füléné Perusza Katalin.

Az idei versenyre jellemző volt, hogy sok fiatal hozott különlegesen elkészített süteményt. (összesen 14 féle sütemény)

Ugyanakkor megtalálhatók voltak a hagyományos almás piték is szép számmal.

(összesen 9 féle sütemény)

Újdonság volt, hogy Erős István megalkotta és bemutatta-kóstoltatta "Rácalmási Almásfánkot" Szeretnénk, ha a jövőben étlapjainkon is találkoznánk vele.

 

Hogy finomak voltak e? Mi sem mutatja jobban, minthogy a kóstoló megnyitása után ,szinte pillanatok alatt, eltűntek a tálakról a sütemények.

Külön a hagyományos és külön a különleges almássüteményeket  3 fős szakemberekből álló zsűri díjazta,

Hagyományos:                                                              Különleges:

I.                   Orsunyák Mária                                              I. Pálfi Ivett

              II.                Szabó Jánosné                                              II. Varga Kovács Tímea

III.             Tóth Flóriánné                                      III. Pálfi Ivett

Különdíj: Jankovich M. Ált. Isk. 1. b      Különdíj: Hajnalné Zándoki Andrea


„Sportos” rajzokban gyönyörködtünk

Az Almavirág Fesztivál szervezői idén második alkalommal hirdettek rajzpályázatot a kistérségben élő óvodás és általános iskolás gyermekek számára,  „ A sport: út az egészséghez” címmel. A felhívásra csaknem nyolcvan szép alkotás érkezett. A legszebb pályamunkák készítői a zsűri értékelését követően értékes rajzeszközökből álló ajándékcsomagot vehettek át az eredményhirdetés alkalmával a nagyszínpadon. A díjazott alkotásokat a kiállítóteremben, a többi rajzot pedig az Öko-épület folyosóján csodálhatták meg a fesztivál látogatói.

A rajzpályázat nyertesei a következő pályázók lettek
Alsó tagozatosok:
I. Vámi Milán (Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros)
II. Kiss Napsugár (Jankovich Miklós Általános Iskola, Rácalmás)
III. Bucsi Dániel ( Jankovich Miklós Általános Iskola, Rácalmás) 
Felső tagozatosok:
I. Polákovics Petra (Jankovich Miklós Általános Iskola, Rácalmás)
II. Kukucska Viktória (Móricz Zsigmond Általános Iskola, Dunaújváros)
III. Eszenyi Panna (Jankovich Miklós Általános Iskola,
Rácalmás)

 A nyerteseknek, valamint az összes résztvevőnek ezúton is gratulálunk.
2012. 04-29                                                                                                     Szilágyi Irén a rajzpűlyázat szervezője


A IV. Almavirág Fesztivál idején ismét benépesítették a nordic walkingosok a rácalmási Jankovich-kúriát. A II. Országos Nordic Walking Találkozó a tavalyi évhez hasonló látogatottsággal, kiváló időjárási körülmények között került megrendezésre. Feltűntek ismerős arcok is, hiszen a hódmezővásárhelyi Zöld Lépés Nordic Walking Klub 60 fővel érkezett hozzánk,  és a sashalmi nordicosokat is barátainkként üdvözölhettük. Dunaújvárosból és Rácalmásról érkeztek a sportággal ismerkedni vágyók. Ők szakszerű oktatásban    részesültek Horváth István és Csog Imre székesfehérvári nordic walking edzők jóvoltából.
Indulás előtt egy kis bemelegítés. Jó volt látni a mosolygós, kipirult arcokat, a botot ügyesen használó sportolókat. A kb. 5,5 km-es túra útvonala a Milleniumi parkon, a Barina-dűlőn és az Ófalun vezetett át.  Út közben finom, ropogós almát kaptak frissítőül a túrázók a Blau család felajánlása jóvoltából. 
A végállomáson igazán jól esett mindenkinek a lila hagymás zsíros kenyér és az ásványvíz.
Az idei évben, újításként, egészségmegőrző céllal lehetőséget biztosítottunk arra, hogy a túra előtt és után a résztvevők megmérethessék a vérnyomásukat. Ezt a feladatot a dunaújvárosi Loránffy Középiskola egészségügyi osztályába járók végezték el. Köszönjük a türelmüket és a segítségüket!
A Decathlon Sportáruházzal közösen meghirdetett Decathlon Fitt Kártya nyereményjáték iránt nagy volt az érdeklődés. A sorsolás nyertesei örültek az igényes sportszereknek.
Bízunk abban, hogy minden résztvevő jól érezte magát a találkozón! Reméljük, hogy a nordic walking, mint kiváló szabadidősport egyre jobban teret hódít, és aki megismerkedik vele, rendszeresen gyakorolja is a hétköznapok során.

   2012.04-29                                                                                                    Terekiné Rendes Éva a túra szervezője
 

          IV. ALMAVIRÁG  FESZTIVÁL

                Programja: 2012. április 29.

 Helyszín:Jankovich-kúria

                         2459 Rácalmás, Jankovich köz 5-7. 
 

A IV. Almavirág Fesztivált a hagyományoknak megfelelően a család, egészség, sport és kultúra jegyében rendezzük meg. Jöjjenek el családtagjaikkal, barátaikkal együtt és töltsenek el egy kellemes tavaszi napot a Jankovich-kúriában!
 

Süssünk-főzzünk a fesztiválon! 10-14 óráig 

Kérjük a családokat, baráti köröket, klubokat, egyesületeket, hogy az ebédet a Jankovich-kúria parkjában főzzék, illetve süssék meg! Ehhez ideális körülményeket biztosítunk. Az ebédet a nagysátorban fogyaszthatják el, ahol asztalok és padok állnak rendelkezésre.

Főző, sütőhelyek igényelhetők a Jankovich-kúriában telefonon: 06-25-440-020; 06-30-922-9830

Házigazda: Pálinkás Petra

Egészségmegőrző programok 10-13 óráig 

Az egészségügyi vizsgálatokat az „Öko” épület termeiben végezzük

 Vércukor- és koleszterinszűrés (EGIS Gyógyszergyár)

 Reflux–betegség tanácsadás (EGIS Gyógyszergyár)

 COPD – légzésfunkció-vizsgálat,

       Hallásvizsgálat (Audiologia) ,

      Korszerű sebkezelés (Szent Pantaleon Kórház sebészet),

       Zsírtömeg megállapítás

     Masszázs

       Termékbemutatók

Akik négy programban eredményesen vesznek részt, és kitöltik a kérdőívet, azok között értékes tárgynyereményeket sorsolunk ki

Házigazda: Dr. Árgyelán Sára, Dr. Varga Szabó Lajos

 

Almás sütemények versenye 10-12 óráig
 

Nevezni két kategóriában lehet a helyszínen:

1.      Hagyományos almás lepény

2.      Különleges almás sütemény

A versenyzőktől egy tálca süteményt várunk, a versenyre benevezett sütemények leadása a Jankovich-kúria recepcióján történik, a rendezvény napján 10-12 óráig. A szakértő zsűri 12-13 óra között értékeli a süteményeket. Az I., II., III, helyezést elért sütemények készítői tárgyjutalomban részesülnek. Minden süteménykészítő ajándékként 2 db csuklópántot kap az esti belépéshez.

Eredményhirdetés a nagyszínpadon 13-13,30 óra között. A sütemények a kiállítóteremben 13,30-15 óráig megtekinthetők, 15-16 óra között sütemény kóstolót rendezünk..
Háziasszony: Schmidt Lajosné

  
Almahámozó verseny 12-13 óráig

 

Az almahámozó versenyt a kisszínpadon rendezzük.

Keressük a fesztivál legügyesebb almahámozóját, aki a legnagyobb egybefüggő héjat tudja levágni az almáról! A versenyre jelentkezni a rendezvény napján a nagyszínpad előtt lehet. A verseny 12 és 13 óra között zajlik. Nevezési díj nincs, kérjük, hogy a versenyzők saját hámozókést hozzanak magukkal! A legügyesebbek tárgyjutalomban részesülnek. Eredményhirdetés a nagyszínpadon 13 és 13,30 óra között.

Programmester: Arnóczky Ilona

 

Almáspalacsinta-sütő verseny 12-13 óra között

A sütőverseny helyszíne a kisszínpad.

A „Gasztro” épület konyhájában mindenki számára előre elkészített almáspalacsinta tésztából 10 db palacsintát kell sütni. Sütés közben a palacsintát feldobással kell megfordítani és a sütés látványa adja a verseny eredményét. A legügyesebbek tárgyjutalomban részesülnek. Eredményhirdetés a nagyszínpadon 13 és 13,30 óra között.

Programmester: Pálvölgyi Tamás

II. Országos Nordic Walking találkozó 9-14 óráig 

A Jankovich-kúriában az ország minden részéből várjuk a nordic walking (északi gyaloglás) szerelmeseit és a sportággal ismerkedni kívánó érdeklődőket. Szakképzett oktatóktól lehet elsajátítani a nordic walking alapmozgását, túrabotok a helyszínen ingyenesen kölcsönözhetőek. A gyalogtúra útvonala Rácalmás Ófalujában vezet.

Házigazda: Terekiné Rendes Éva

 
Decathlon sportjátékok 10-18 óráig 

A Jankovich-kúria nagytermében és az előtte lévő téren a Decathlon Dunaújváros Sportáruház sporteszközöket és erőgépeket mutat be. A játékok és gépek kipróbálhatók.

Házigazda: Terekiné Rendes Éva

 VAJK 3D Sziget Kupa, Rácalmás 9-14 óráig

Országos vadászíjász versenyt rendez a rácalmási Vajk Íjászkör a Nagyszigeten. Gyülekezés 8-10 óra között a Sziget nagy pihenőházában. A verseny 9 és 14 óra között zajlik. Eredményhirdetés a nagyszínpadon 15 órakor

Házigazda:Tóth Csaba

Vízisportok a Duna-parton 10-14 óráig

A Rácalmás SE vízi- és Szabadidősport Szakosztály (kajak-kenusok) szeretettel várja a Duna-parton a víz szerelmeseit. A vízre vágyók ingyen kipróbálhatják, hogy mit jelent evezni egy kenuban, vagy kajakban. A szakosztály fogadja a vízen érkező vendégeket.

Házigazda: Bölcskei Ferenc

 A Nagyszínpad műsora

 

 

 

10,00-13,00

Gépzene

 

12,30-13,00

Almahámozó verseny

12,30-13,00

Almáspalacsinta-sütő verseny

13.00-13,40

Díjak átadása (almahámozás, rajz, sütemény versenyek)

 

13,40-14,30

Pentele Ska Club (Dunaújváros)

 

14,30-14, 45

Óvodások táncjátéka (Rácalmás)

 

14,45-15,00

Napsugár Asszonykórus (Rácalmás)

 

15,00-15,10

Íjászverseny eredményhirdetése

 

15,10-16,00

Szkander házi verseny és bemutató

 

16,00-16,30

Rácalmási Felnőtt Néptánccsoport

 

16,30-16,45

Salamon Bea és a MÉTA zenekar

 

16,45-17,15

Széchenyi István Gimnázium kórusa (Dunaújváros)

 

17,15-17,55

Edelweiss Móri Német Nemzetiségi Tánccsoport

 

17,55-18,10

Kereki Anna „ A szivárvány lábánál” musicaldalok

 

18,10-19,10

Ataru Taiko japán dobszínház

 

19,10-19,30

Apple Country Club western táncok (Rácalmás)

 

19,30-20,10

PitStone zenekar

 

20,10-20,30

A MAXpain Sportcentrum, valamint Tóth-Varga Zsuzsanna és Fejér István latintánc és kubai salsa bemutatója

 

20,30-21,10

Keresztes Ildikó műsora

 

21,10-23,00

Apostol együttes koncertje

 

 
A Kisszínpad műsora

 

 

13,00-16,00

Nonstop utcazene, ének gitárkísérettel (Rácalmás)

Kiss Anica és Molnár Ádám

Konics Daniella

Tóth Adri és Auer Zoltán

Moe's Steak

Amelyik formáció a legtöbb szavazatot kapja, lehetőséget nyer, hogy fellépjen az őszi  Tökfesztiválon.

 

Gyermekprogramok 10-18 óráig
 

Hamburger Hungaria „Csodapapír” játszóház a rácalmási óvónők vezetésével

Ugrálóvár, kalandpark, póniló-lovaglás.

Kisvonatozás a fesztivál ideje alatt. A vonat Kúria észak-keleti sarkától indul és a településen körutat tesz.
 

Kistérségi rajzpályázat 

A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület rajzpályázatot hirdet óvodás és általános iskolás gyermekek részére

                                               A SPORT: ÚT AZ EGÉSZSÉGHEZ címmel

A rajzpályázaton részt vehet minden óvodás és általános iskolás gyermek, aki szeret rajzolni, festeni, ragasztani. A munkához felhasznált anyag (tempera, grafit, festék, stb. és a technika (rajz, montázs, kollázs, mozaik, stb) is szabadon választható. A pályamunkákat A/4-es méretben várjuk.

Beadási határidő: 2012. április 15.

További részletek az óvodákban és iskolákban megtalálhatók.

Kiállítások 10-18 óráig 

Állandó kiállítások:

            Helytörténeti, Halászati, és Afrika-kiállítás

Időszakos kiállítások az Almavirág Fesztivál ideje alatt:

·         Kistérségi rajzverseny anyagának kiállítása

·         Almássütemények kiállítása 14-16 óra között

·         Domján Judit üvegfestő kiállítása (Kaposvár)

·         Michel János infrafotó kiállítása (Dunaújváros)

·                    Turi-Kováts Gaby nemezbabái és díszei 

·         Szalóki Andrea „Trilla Boltja” tündérek textilből

 

Kézműves mesterek bemutatkozása 10-18 óráig 

Az Almavirág Fesztiválon az ország kitűnő kézművesei közül bemutatkozik egy jelentős csoport, akik áruikkal és a helyszínen készülő kézműves alkotásaikkal (bemutatójukkal) bizonyítják, hogy az ország élvonalához tartoznak.

·         Pletter Ferenc bőrdíszműves

·         Szalma Valéria gölöncsér

·         Kerékgyártó Attila népi játékkészítő, fafaragó

·         Bakony Zita viseletkészítő

·         Bene Ágostonné díszüveg-fonó, népi iparművész

·         Faragó András bőrdíszműves

·         Zrinyi Istvánné mézeskalács készítő

·         Brunnbauer Krisztina gyöngyfűző, horgoló

·         Fülöpné Fülöp Katalin ötvös és ékszerkészítő

·         Virág Attila faműves

·                       Papp Endre vásári vándormuzsikus

  

Kézműves árusok 10-20 óráig 

Kézműves árusok saját készítésű áruikat kínálják a kúria területén, munkáik között megtalálható a kézművesség minden ága: fazekasok, keramikusok, faművesek, ékszerkészítők, nemezmunkák, lakástextil, fajátékok, fahangszerek, stb.
 

Gasztronómia 10-22 óráig 

A faházakban bor-, sör és pálinka árusok, valamint sajt és pék árusok kínálják árujukat.

Az öltöző előtti téren hagyományos-, bográcsos- és grill ételek, hot-dog, kürtőskalács, lepények, édességek, fagylalt és italok várják a vendégeket. A „Gasztro” épület mindkét oldalán rácalmási ételek, almáslepény és egyéb tészták, sütemények, kapszulás kávé, valamint almakompót kaphatók.

Információk 

A fesztiválra a belépés 10 és 17 óra között ingyenes, 17 és 21 között 500 Ft.

Az autóparkolás ingyenes. Élőállatot a területre bevinni tilos. A rendezvényt mindenki a saját felelősségére látogatja. Információs telefonszám: 06-20/9561-564.

A fesztivál fő támogatói:

 

 Támogatók 

HAMBURGER HUNGARIA Kft, EGIS Gyógyszertár, Szent Pantaleon Kórház, Jankovich-kúria Rendezvény és Turisztikai Központ, AMPER 99 Kft,  DECATHLON Sportáruház, Boros Ép-Ker Kft,  
Rácalmasi Német Nemzetiségi Önkormanyzat
Blau Gabriella

Médiatámogatók:

Dunaújvárosi Hírlap, RÁCALMÁS újság, P. Mester Anikó, Mezőföldi Élet, EL-DO Rádió, Dunaferr hetilap, Dunaújvárosi Szuperinfó, www.lazulj.com, www.babafalva.hu, www.szeporszag.hu, www.fesztivalkalauz.hu, www.utazzitthon.hu;  www.fesztivalszovetseg.hu.
 

2012.04-10


A III. Almavirág Fesztivál pénzügyi elszámolása.

Egyesületünk közhasznúságából adódóan közzétesszük a III. Almavirág Fesztivál pénzügyi mérlegét.

Kiadások (Ft)

 

Bevételek (Ft)

 

Színpad technika

   350 000

 

Belépőjegyekből

   430 000

 

Zenekarok

   500 000

Helyfoglalási díj

   450 000

 

Étel nyersanyag

   135 000

Ételárusítás

   110 000

 

Műanyag edények

     12 000

Támogatás

   400 000

 

Plakátok, szórólapok

     30 000

Összesen

1.390 000

 

Fólia

     15 000

 

 

 

Jelvények

     56 000

 

 

 

Sátor-vásárlás

       9 000

 

 

 

Sörasztal és pad

   320 000

 

 

 

Összesen:

1 .427 000

 

 

 

Megjegyzés:

A 320 000Ft-ért vásárolt 20 db sör-asztal garnitúra nemcsak az Almavirág Fesztivált, hanem minden más rendezvény asztal és pad igényét szolgálja.

Az étel nyersanyagból a városvédők önkéntesei által sütött-főzött ételekkel a térítést nem igénylő színpadi fellépők, az egészségmegőrző program személyzete, valamint a rendezvény önkénteseinek étkezését is biztosították.


Még az időjárás is velünk volt.

Sikeres Almavirág Fesztivál

 

Ennyire jó időre nem számítottunk, idegesen telt a hét a rossz idő miatt, de szombat, a fesztivál napja a miénk volt.

Igen nagy részvétellel (5-6 ezer fő) és kitűnő hangulatban telt el a nap. Nem zavarta meg sem kisebb, sem nagyobb probléma a résztvevők hangulatát. A jó kedvhez az is hozzájárult, hogy nagyon sok, színes program várta a látogatókat.

A bográcsos főzés résztvevőivel a 160 m2-es sátor teljesen megtelt. Még 40 fős csoport is volt egy-egy bográcsos ebédfőzésnél.

A sikerhez nagyban hozzájárult az ÖNKÉNTESEK munkája, 90 fő önkéntes segítette a fesztivál munkáját. Köszönet a Városvédő és nem városvédő segítőknek.

Az alábbiakban az egyes rendezvényekről számolunk be:

Almahámozó verseny

Idén is sikeres volt az almahámozó verseny, húszan mérték össze ügyességüket nyolc évestől  hatvan éves korig. Szinte hihetetlen, hogy egy almáról összefüggően 2-3 m hosszú héjat vágnak le szakadásmentesen.  A múlt évi rekord 170 cm volt.

 I helyezett:   Szabadi Barbara,  Rácalmás, 310 cm.

II. helyezett:  Polánszki Zsuzsanna, Dunaújváros, 279 cm.

III. helyezett: Ábel Ágnes, Dunaújváros, 200 cm.                            

 

Gratulálunk a résztvevőknek, jövőre is várjuk az almahámozókat.

Arnóczky Ilona

Almás sütemények versenye

Évek óta nagy népszerűségnek örvend az almássütik versenye. Nem csak Rácalmásról, hanem Dunaújvárosból, sőt még Szigetbecséről is részt vesznek a versenyben összesen 21 süteménnyel.. A sütemények torták, nem csak külsőre, hanem tartalmukban is igen finomak - állapította meg a zsűri.

Az idei fesztivál különlegessége, hogy a lezsűrizett összes süteményt 14-16 óra között kiállítottuk és nagyon sok látogatója, csodálója volt.

Hagyományos kategória:             Németh Klub: Czigler Erika, Rácalmás, Rácsos linzer I. díj           

                                                               Petrovichné Gurics Terézia, Dunaújváros, Almás lepény, II. díj

                                                               Gurics Istvánné, Dunaújváros, Mákos – diós - almás lepény, III. díj

Különleges almás sütemények:  Pintérné Károlyi Katalin, Dunaújváros, Naptorta, I. díj

                                                               Szabó Szilvia, Rácalmás,  Almás- joghurt torta, II. díj

                                                               Sillenger Kitti, Dunaújváros,  Almás -  krémes , III. díj 

Különdíj:                                             Bodnárné Surányi Gabriella, Rácalmás, Almás rakott keksz.
 

Schmidt Lajosné

 

   Szűrés=megelőzés

Ezt a tavaszünnepet használjuk fel arra, hogy az egészségmegőrzésre irányítsuk a figyelmet.. A korábbiakhoz hasonlóan most is sokan tértek be és vettek részt egyik, vagy másik programban.

Idei évben is népszerű volt a hallásvizsgálati lehetőség. Idős korban gyakrabban, de fiatal korban is gyakran következik be halláskárosodás. Előbbi korosztály esetében ez életkori következmény, utóbbi korcsoportot a zajterhelés veszélyezteti főként.

Sokan érdeklődtek a légzésfunkciós vizsgálat iránt is. A dohányzás, a levegőszennyezés és az allergia egyre gyakrabban okoz hörgőbántalmakat, asztmatikus légzészavart. Ennek hosszabb fennállása az életminőséget erősen megrontó, az élettartamot megrövidítő kórfolyamatokhoz vezet. Korai felismerése esélyt ad a hatékony kezelésre.

Többek érdeklődését keltette fel a reflux-betegség kérdése is. A gyomorszáj környékén, vagy a szegycsont mögött érzett égő érzés, savas felböfögés, az ennek talaján gyakran létrejövő krónikus garat irritáció, köhögéses rohamok jellemzik ezt a kórképet. Kezeletlenül komolyabb szövődmények kialakulása sem ritka.

Fontos és hasznos információhoz juthattak azok, akik meglátogatták a korszerű sebellátás, sebkezelés módszerit, eszközeit bemutató standot – de ugyanitt itt számos nagyon hasznos gyógyászati segédeszköz megismerésére is lehetőség volt.

A legnagyobb érdeklődés ezúttal is az anyagcsere betegségek, a szívérrendszeri megbetegedések kockázati tényezőinek szűrővizsgálata iránt mutatkozott. Az itt dolgozó helyi és külsős segítők minden ügyességére szükség volt a gördülékeny lebonyolításhoz. Új elem volt a cukorbetegek részére szervezett lábvizsgálat. Ezen is sokan vettek részt.

Köszönet illeti a rácalmási Remény klub és a Vöröskereszt tagjait, aktivistáit a lelkes segítségért. Az ő közreműködésük nélkülözhetetlen ezen a rendezvényen.

                                                               Dr. Varga-Szabó Lajos

 Csodapapír Játszóház

Az idei évben még nagyobb érdeklődés kísérte az óvónők által vezetett játszóházat.

A Hamburger Hungária által felajánlott papírból valóban csodák születtek. Csak a fantázia szabhatott határt az érdekesebbnél-érdekesebb műveknek.

Készült itt papírcsíkból csigabiga, falevélben ülő leveli béka, színes papírsárkány, különböző formák kartonból (pld bohóc) melyeket már csak festeni kellett.

Nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is nagy érdeklődéssel ültek le barkácsolni. A szülők ezután egy kérdőívet is kitöltöttek a gyerekek helyett, melyért apró ajándékot adtunk.

Szerencsére az idő is nagyon kegyes volt a papírcsodák készítéséhez, végig ragyogó napsütésben, jó hangulatban telt el ez a délelőtt.

Pálinkás Tiborné

Rajzpályázat
 

A III. Almavirág Fesztivál alkalmából az egyesület meghirdette kistérségi rajzpályázatát, TAVASZ „A TERMÉSZETBEN - Család, egészség, sport” címmel. A pályázatra óvodások és általános iskolások alkotásait vártuk. Összesen 207 pályamunka alkotás érkezett Dunaújvárosból, Rácalmásról és a környező településekről, a legtöbb alkotás az óvodás korosztálytól jött. Nehéz volt a döntés a zsűri számára, hiszen nagyon szépen kidolgozott, fantáziadús pályaműveket küldtek a résztvevők, a technikák között pedig az akvarelltől a ceruzarajzig, a terményképtől a zsírkrétával készült rajzokig minden előfordult. A díjazott rajzok alkotói könyvekből, rajzeszközökből és a szponzorcégek által felajánlott ajándéktárgyakból készített csomagot kaptak. A beérkezett alkotásokat kiállítottuk a fesztiválon, a látogatók is szívesen gyönyörködtek a színpompás gyerekrajzokban.

A rajzpályázat végeredménye:

ÓVODÁSOK

I. Bak Boglárka (Aranyalma Óvoda, Dunaújváros)

II. Bohos Ádám Vince (Aranyalma Óvoda, Dunaújváros)

III. Juhász Zsuzsika (Aprók Háza Óvoda, Dunaújváros)

ALSÓ TAGOZATOSOK

I. Mártai Adél (Petőfi Sándor Általános Iskola, Dunaújváros)

II. Szendrey Kitti (Jankovich Miklós Általános Iskola, Rácalmás)

III. Viczenyk Fatime (Dózsa György Általános Iskola, Dunaújváros)

FELSŐ TAGOZATOSOK

I. Polákovics Petra (Jankovich Miklós Általános Iskola, Rácalmás)

II. Vad Virág (Jankovich Miklós Általános Iskola, Rácalmás)

III. Vad Zalán (Jankovich Miklós Általános Iskola, Rácalmás)

Szilágyi Irén

I.    Országos Nordic Walking Találkozó

 

" Az időjárás a kegyeibe fogadta a találkozórésztvevőit. Kellemes időben 23 településről érkeztek túrázók: Kulcs, Adony, Baracs, Budapest, Dorog, Tatabánya, Borzavár, Földeák, Hódmezővásárhely, Kund, Kaposvár, Szigetbecse, Szigethalom, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Ráckeve, Veszprém, Szolnok, Sárbogárd, Kiskunlacháza, Dunaújváros, Rácalmás. Összesen: 127 fő regisztrált. Nagyobb városokból, mint pld. Hódmezővásárhelyről 40 fő, Veszprémből 22 fő autóbusszal érkezett.

Akik még nem ismerték ezt a sportot, kihasználták a lehetőséget és szakképzett oktatóktól kaptak fontos ismereteket. Az oktatás után a rácalmási Ófaluban és a dunai Nagy-szigeten túráztak a résztvevők.

Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, elsősorban a gyönyörű földrajzi környezet, a kúria, a sziget élővilága nyerte el a résztvevők tetszését. Mindenki nagyon örült az ajándék kitűzőnek és az emléklapnak. Jóízűen fogyasztották a lilahagymás zsíros kenyeret és az ásványvizet.

A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke Horváth István és elnökségi tagja Vauver Antal emelték rendezvényünk színvonalát, lelkesen, nagy szakértelemmel oktatták az érdeklődőket. Jövőre is visszavárjuk a résztvevőket.

Köszönjük az Európa Pékség, Ófalu Élelmiszerbolt és a Blau család támogatását.

Köszönöm továbbá a mosolygós arcokat, a sok segítséget a rácalmási nordic walking klub tagjainak, akik nélkül nem lett volna ilyen sikeres ez a rendezvény!

 

Terekiné Rendes Éva



III. ALMAVIRÁG  FESZTIVÁL

2011. május 7

Helyszín: Rácalmás, Jankovich-kúria

Rendező: Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület

Szeretettel meghívjuk Önöket a III. Almavirág Fesztiválra! Jöjjenek el családtagjaikkal, barátaikkal együtt, töltsünk el egy kellemes tavaszi napot a Jankovich-kúriában a család, az egészség,  a sport, a kultúra és a gasztronómia jegyében!

 

Süssünk, főzzünk a fesztiválon!

Kérjük a családokat, baráti köröket, klubokat, egyesületeket, hogy az ebédet a Jankovich-kúria parkjában főzzék, illetve süssék meg! Ehhez ideális körülményeket biztosítunk. Az ebédet a nagysátorban fogyaszthatják el, ahol asztalok és padok állnak rendelkezésre.

 

Egészségmegőrző programok: (az Öko termeiben 10,00-13,00óráig)

Vércukor- és koleszterinszűrés, Reflux tanácsadás, COPD – légzésfunkció-vizsgálat, Hallásvizsgálat, Glaukoma szűrővizsgálat, Korszerű sebkezelés, Zsírtömeg megállapítás, Termékbemutatók, Véradás

Házigazda:  dr. Árgyelán Sára, Dr Varga Szabó Lajos

 

Tömegbaleset felszámolásának szimulációja (a kúria északi oldala melletti úton 14,00-14,40 óráig)

A mentők, a rendőrség és a tűzoltók együttműködésével megrendezett életszerű, drámai bemutató, ahol megtudhatjuk, hogyan viselkedjünk baleset esetén.

 

Almás sütemények versenye (leadási helyszín: a kúria kiállítási terme 10,00-12,00 óráig)

Nevezni két kategóriában lehet a helyszínen:

1.       Hagyományos almás lepény

2.       Különleges almás sütemény

A versenyzőktől egy tálca süteményt várunk, a versenyre benevezett sütemények leadása a Jankovich-kúria recepcióján történik, a rendezvény napján 10-12 óráig. A szakértő zsűri 12-13 óra között értékeli a süteményeket. Az I., II., III, helyezést elért sütemények készítői tárgyjutalomban részesülnek. Eredményhirdetés a nagyszínpadon 13-13,30 óra között.

A sütemények14-16 óráig a kiállító teremben megtekinthetők.

Háziasszony: Schmidt Lajosné

 

Almahámozó verseny (helyszín a nagyszínpad előtti tér 12,00-13,30 óra között)

Keressük a fesztivál legügyesebb almahámozóját, aki a legnagyobb egybefüggő héjat tudja levágni az almáról! A versenyre jelentkezni a rendezvény napján a nagyszínpad előtt lehet. A verseny 12 és 13 óra között zajlik. Nevezési díj nincs, kérjük, hogy a versenyzők saját hámozókést hozzanak magukkal! A legügyesebbek  tárgyjutalomban részesülnek. Eredményhirdetés a nagyszínpadon 13 és 13,30 óra között.

Programmester: Arnóczky Ilona

 

I. Országos Nordic walking találkozó (helyszínek: Jankovich kúria, Ófalu, dunai Nagysziget)

A festői Jankovich-kúriába az ország minden részéből várjuk a nordic walking (északi gyaloglás) szerelmeseit és a sportággal ismerkedni kívánó érdeklődőket. Szakképzett oktatóktól lehet elsajátítani a nordic walking alapmozgását, túrabotok a helyszínen ingyenesen kölcsönözhetőek. A gyalogtúra útvonala Rácalmás Ófalujában és a dunai Nagyszigeten kerül kijelölésre.

Házigazda: Terekiné Rendes Éva

 

Gyermekprogramok (10,00-18,00 óráig)

                Ugrálóvár, kalandpark, póniló-lovaglás, „Csodapapír” játszóház rácalmási óvónők vezetésével

 

Sportműsorok a Duna-parton (helyszín: Vízisport szakosztály csónakház 10,00-14,00 óráig)

                Kajak-kenu, sárkányhajó bemutató

Strandröplabda, futball, ping-pong

Motorcsónak kirándulás

Íjászverseny a Vajk Íjász Szakkörrel

Nevezés a helyszínen

Szervező: Bölcskei Ferenc

 

Sportjátékok a Decathlon sportudvarban (helyszín: a kúria díszudvara és a nagyterme 10,00-18,00 óráig)

                Decathlon Sportáruház: sporteszközök, erőgépek bemutatója, kipróbálási lehetőséggel

A NAGYSZÍNPAD MŰSORA

 

11,30-12,00  Zenés kedvcsináló: a Dunafitt  Sportcentrum zumba és aerobic bemutatója

12,00-13,00 Almahámozó verseny

13,00-13,30  Eredményhirdetések (almahámozó verseny, süteményverseny, rajzpályázat)

13,30-14,00 Karate bemutatók (a Dunafitt Sportcentrum ifi és haladó sportolói)

14,00-14,40 Gépzene

14,40-15,20 IrieDDiM együttes

15,20-15,35 Kék Duna énekkar (Dunavecse)

15,35-16,15 Revolver együttes

16,15-16,35 Búzavirág Dalkör (Dunaújváros)

16,35-17,05 Rácalmási Néptáncegyüttes

17,05-17,20 Napsugár Asszonykórus (Rácalmás)

17,20-17,40 Apple Country Club western táncbemutatója

17,40-18,25 Pentele Ska Club együttes

18,25-18,45 Holdfény Társastánc Klub

18,45-19,40 dr.Rock zenekar

19,45-22,00 a KORÁL együttes nagykoncertje Balázs Fecóval

Színpadmester: Udvari Péter

 

Kiállítások (a kúria kiállítótermeiben 10,00-18,00 óráig)

                Állandó kiállítások: Helytörténeti, Halászati, Afrika-kiállítás

              Az Almavirág Fesztivál időszakos tárlatai

                Kistérségi rajzverseny anyagának kiállítása

                Királyné Michel Szilvia (Rácalmás) üvegfestmények

                Fischer Józsefné (Gyöngyös) hímzések

R. Welser Gabriella (Rácalmás) kerámiák

Váraljai Péter (Sárbogárd) faszobrok

Almás sütemények kiállítása

 

Kézműves árusok (10,00-20,00 óráig)

                A különböző kézművesek, saját készítésű áruikat kínálják a kúria területén.

 

Gasztronómia (10,00-22,00 óráig)

                A faházakban és saját sátrakban étel- és italárusok gazdag választékát találják:

 Hagyományos, bográcsos és grill ételek, hot-dog, kürtőskalács, langalló, lepények, édességek stb.

 

Információk:

Autóparkolás ingyenes, belépés 8,00-17,00 óra között ingyenes, 17,00-22,00 óráig 500 Ft/fő

 

Érdeklődni:

Kultúrműsor, árusok: 06-20-9561-564,

                               Nordic walking: 06-20-9125-263

                               Főzőhelyek: 06-25-444-095, 06-20-9561-564          

 

A rendezvény kiemelt támogatói:

               

                                  

 

Támogatók:

Szent Pantaleon Kórház, EGIS Gyógyszergyár, Jankovich-kúria, Decathlon Sportáruház, Dunafitt Sportcentrum, E-ON, MKB Bank, Poszpischil László, Pomóthy Attila,  Őfalu Élelmiszer.

Médiatámogatók:

Dunaújvárosi Hírlap, RÁCALMÁS újság, P. Mester Anikó, Mezőföldi Élet, EL-DO Rádió, Dunaferr hetilap, Dunaújvárosi Szuperinfó, www.lazulj.com, www.babafalva.hu,  www.szeporszag.hu,  www.fesztivalkalauz.hu,

 



               

 

II. Almavirág fesztivál

2010. május 8.

Család-egészség-sport 

A hagyomány immáron megteremtve! 

Második alkalommal rendezte meg az Almavirág fesztivált a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület. Kb. 4 000 fő vett részt a fesztiválon.

EGÉSZSÉG

A rendezvény elérte célját, legalább egy napig ügyel egészségére a kistérség lakossága.

 

Az idei fesztiválon még a tavalyinál is többen vettek részt az egészség programban.

A 119 látogató közül 80 volt női érdeklődő. Lehet, hogy ez a női előrelátás magyarázza a nők hosszabb élettartamát?  A látogatók közül 69-en voltak rácalmásiak, 44-en Dunaújvárosból látogattak ide. A mindössze 6 kulcsi érdeklődő talán annak „köszönhetö”, hogy a közelmúltban Kulcson is volt hasonló egészségprogram. A résztvevők fele azok közül a 60 év felettiek közül verbuválódott, akik már tapasztalatból tudhatják, hogy az egészség nagy érték. Örvendetes, hogy a résztvevők fele 60 év alatti volt. A szűrővizsgálatok haszna annál nagyobb, minél hamarabb, minél korábbi stádiumban derülnek ki a problémák.

A megjelentek harmadánál volt magasabb a vérnyomás az elfogadhatónál és közel a vizsgálatok negyedében volt magas a koleszterin. Érdekes módon a vércukor csak 3 esetben volt gyanús tartományban.  Nagyon meglepő, hogy a 42 légzésfunkciós vizsgálatból 10 volt pozitív, és a 41 szemvizsgálat során 8 esetben mértek kóros értéket. Még meghökkentőbb, hogy a 38 hallásvizsgálat fele mutatott ki kisebb-nagyobb fokú halláscsökkenést – főként az 50 feletti korosztályban! Ezeken túl sokan érdeklődtek a korszerű sebkezelés lehetőségei iránt is. Valamivel kevesebb látogatója volt a plasztikai sebész és a nőgyógyász „rendelésének”, pedig ezeken is felkészült orvosok várták az érdeklődőket és a sokrétű műtéti lehetőség mellett a korszerű fogamzásgátlás, a sokféle nőgyógyászati probléma mellett a rákszűrés és a rák megelőző védőoltás lehetőségeiről is mód nyílt a tájékozódásra.

Az ilyen egészségprogram haszna nem első sorban a szűrővizsgálattal felismert betegség, vagy annak gyanúja, sokkal inkább a figyelem felkeltése. Ezt a mostani program jól szolgálta.

Terveink szerint jövőre még gazdagabb programmal várunk mindenkit.

Az egészségre ne csak akkor gondoljunk, amikor elveszítjük! A betegséget könnyebb megelőzni, mint meggyógyítani. Törődjön többet egészségével!

Dr. Varga-Szabó Lajos
 

SPORT
 

A fesztiválon fontos szerepet kapott a sport, még pedig a szabadidő hasznos eltöltésére irányuló. Ezt a jellegű sportjátékot egyre bővítjük. 
A  programot a nordic walking túrával indítottuk.. A nordic walking a településen egyre népszerűbb. Az egyik mezőny Kulcsra túrázott, a másik csapat pedig a rácalmási Nagy-sziget élővilágával ismerkedhetett. A túra sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a Városvédők 10 pár nordic-botot vásároltak. (egyébként minden vasárnap délelőtt 10 órakor indul a túra a Városháza elől, várjuk a további csatlakozókat is.)

 

Az idén két helyszín adott otthont a sportrendezvényeknek: 

a Kúria területe és a Duna part.

A Kúria területén a Decathlon Sportáruház jóvoltából hódolhattunk a szabadidős tevékenységeknek. Itt 

kipróbálhattuk a szobai erőfejlesztő gépeket, a szabadtéri sportjátékokat és még számtalan új sporteszközt is.

   
                 

Az akadályverseny is sikeresen zajlott, a hat állomáson ügyességi feladatokat oldottak meg a csapatok. Az akadályverseny idén a fiatalabbak körében volt népszerű.

A kúria melletti füves területen az íjászkodást is kipróbálhatták az érdeklődők.
 

A Duna-parton a vízi sport, a csapatjáték szerelmesei találtak maguknak elfoglaltságot,

a Rácalmási Sport Egyesület Vízi- és Szabadidősport Szakosztály szervezésében a kajak-kenuval és a sárkányhajózással ismerkedhettek a fesztivál látogatói.

 

Terekiné Rendes Éva

 
  

Az Almavirág fesztiválra érkező gyerekek sok érdekes programban vehettek részt.

A rácalmási óvónők játszóházzal kedveskedtek az érdeklődő gyerekeknek. A Hamburger Hungária Kft jóvoltából a 

„Csoda Papír” játszóházban rajzolhattak, barkácsolhattak a fiatalok.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    A Hamburger Hungária által rendelkezésünkre bocsátott hatalmas papír bástyák rögtön felhívták a figyelmet az ugráló várakra és a trambulin asztalokra.

Pálinkás Tiborné

 
 

KULTÚRA

A színpadon egy perc pihenőt sem engedélyeztek a szervezők a nézőknek. A fellépők majdnem mind amatőrök voltak, de műsoruk a profik fellépését is túlszárnyalta. Természetesen szívünkhöz a rácalmási fellépők álltak a legközelebb: A felnőtt néptánccsoport, a Napsugár Asszonykórus, az ifjú rácalmási tehetségek: Rajna Martin zongorajátéka, Horváth Eszter és Kereki Anna éneke, Újfalusi Szandra, és nem utolsó sorban a Maci és Katica csoport óvodásai, akik vidám, játékos zenére kialakított táncaik, körjátékaik nagy sikert arattak.

A Rácalmási Alakformáló Torna Klub aerobic bemutatóját is sokan nézték végig a közönség soraiból. Reméljük, minél többen kedvet kapnak ezáltal is a mozgáshoz.

Nagyon szép népdalcsokorral szerepelt a Dunavecsei Kék Duna népdalkör, 

Kitűnő volt a Bánki Irodalmi Színpad zenés táncjátéka (Arany László „Vak Király” mese átirata, melyet színpadra rendezett Kéri Alexandra, a mesét adaptálta Kondorné Mrázik Katalin és a dalokat Balogh Zoltán András írta.
 

A Duna Royal táncegyüttes

 

 

 

 

 

 

valamint Zsuzsi és Orsi zenés gyermekműsora is jól sikerült.

Poór Péter és Zsuzsi és Orsi közös koncertje, melyet az eső miatt az Öko nagytermében tartottunk meg, jó hangulatban ért véget.

Az estet a tűzzsonglőrök produkciója fejezte be.

Nagyné Fauszt Csilla

 
 
 

A Kúria termeiben ez alkalommal is nagy érdeklődésre számot tartó kiállítások voltak:

az I. és II. Raáb Ervin művészeti tábor alkotásai, Mezőföld Fotó Klub Természetfotó Kiállítása,   

Kolonics Ferenc és Gódány Imréné Homoki Mária gobelinjei,
 


 

Kulcsi Hímző Kör zsűrizett munkái, s nem utolsó sorban Fischer Józsefné népművész hímzései, szőttesei nyerték el a látogatók dicséretét


 

   

                                                 

    

GASZTRONÓMIA

Az Almavirág fesztivál a családok ünnepe. Készülődés- már napokkal a fesztivál kezdete előtt- teszi igazán izgalmassá és ünnepélyessé ezt a tavasz utó és nyár eleji fesztivált.

A sátorverések, a bográcsok előkészítése, a menü kiválasztása, a sütemények receptjének keresése, az almahámozás próbálgatása, mind-mind a jó hangulat megteremtését célozták. Sajnos a bográcsos főzés lehetőségével csak kevés család élt.

       

Nem úgy a Faluvédő Klub tagjai. Ilyen sok ételt még soha sem főztek. Közel 300 adag ételt osztottak ki kitűnő minőségben. Volt Rácalmási Arató Bableves, kolbász- hurka- rácalmásiasan, birkapörkölt, túrós és húsos batyú, almáslepény, langaló és még felsorolni is sok. Az önkéntesek és amatőr fellépők kitűnő ételekben válogathattak

Czobor Imre  
 

ALMÁS VERSENYEK

Az almás sütemény versenyre a felhívást sokan meghallották, hisz 23 nevezés érkezett és az eredmény finomabbnál finomabb sütemény volt. A zsűri teljesen részrehajlás nélkül döntött, mivel a kóstolásnál csak a számok szerepeltek.

A zsúri tagjai: Hankook Tire Kft igazgatójának neje, a Hamburger Hungária Magyarország és a Decathlon Sport Áruház képviselői voltak. Két kategóriában volt a verseny: hagyományos almás lepény
1. Schrick Istvánné,

2. Kovács Ágnes

3. Rácz Imréné
 

különleges almássütemény:

1. Szabó Szilvia,

     2. Szabó Krisztina,

3. Stefán Mária,

                                                                                        különdíjat Nagy Szilvia „almavirágja” kapta)

Az almahámozó verseny nagy meglepetéseket hozott, mivel olyan fiatalember nyerte a versenyt, aki most próbálta az almahámozást először.
Eredmények:

1. Bálint Zoltán 180 cm

2. Arnóczky Ilona 178 cm-

 3.  Putz Attila 156 cm a Hazai turizmus című ATV magazin

       szerkesztő riportere

(Schmidt Lajosné)
 

KÖSZÖNET MINDEN ÖNKÉNTESNEK,

akik nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre: a  Klub tagjai, akik, ha kellett kiállítást őriztek, ha kellett énekeltek, ha kellett sütöttek-főztek, sportot-, kultúrműsort- és gyermekfoglalkozást szerveztek, segítették az egészségügyi vizsgálatokat, köszönet nekik érte! Új önkénteseket is sikerült megnyernünk erre a fesztiválra. 

Külön köszönjük Nagyné Fauszt Csilla, Czobor Imre , Borné Pusztai Ildi szervező munkáját.

Reményeink szerint Terekiné Rendes Éva sportos lendületére, Szilágyi Irén médiakapcsolataira továbbra is számíthatunk.

Hagyományos segítőnk a Polgárőr Egyesület. Jól sikerült az együttműködés a Rácalmási Sportegyesület Vízi- és Szabadidő Szakosztály, vezetőjével, Bölcskei Ferenccel.

Találkozunk mindenkivel 2011. májusban, a III. Almavirág fesztiválon!

Fő támogatók

                                                              

Támogatók:

Szent Pantaleon Kórház; Victofon Kft; Sanofi Aventis; Jankovich-kúria; Poszpischil László;

P. Mester Anikó;

Media támogatók: Dunaújvárosi Hírlap, RÁCALMÁS újság; Mezőföldi Élet; EL-DO Rádió; Dunaferr Hetilap; Szuperinfó; Lazuj.com








II.Almavirág Fesztivál

2010. május 8, szombat

Család- Egészség- Sport

PROGRAM

Gasztronómia

Családi- baráti társaságok részére optimális lehetőséget biztosítunk a sütésre és főzésre a kúria területén. 160 m2-es sátrat építünk ki ahol az ételeket kulturáltan lehet fogyasztani. A főzőhely igényüket a Kúriában jelezzék a 06-25/440-020 telefonszámon 8,00-16,00 óra között, vagy a info@jankovichkuria.hu e-mail címen május 7-én 12 óráig.

A helyszíneken, beleértve a Duna-partot is, ételt, italt, süteményt lehet vásárolni. A rendezvény idején kirakodó árusok is jelen lesznek.

10,00 óra ünnepélyes tűzgyújtás

11,00 óra Almás sütemény verseny. A versenyt két kategóriában hirdetjük meg:                       

                               hagyományos almáslepény és

                               egyéb almás sütemények.

                A versenybe egy-egy tál süteménnyel lehet nevezni a helyszínen 11,00.óráig

                Eredményhirdetés 14,00 órakor a nagyszínpadon a díjat átadja: Bencs Attila

12,00 órától Almahámozó verseny a nagyszínpadon, utána eredményhirdetés.

Egészségmegőrző program

A program délelőtt 10,00 órakor kezdődik és délután 13,00-14,00 óra között fejeződik be.

Egészségmegőrző program  részletezése:

Vércukor-, koleszterin- és triglicerid szűrés

Gévai Gabriella (Sanofi-Aventis) 

Hallás-csökkenés vizsgálat Victofon Kft

A méhnyak-rák megelőzése és szűrése

Dr. Kohut László főorvos (Szent Pantaleon Kórház –  Nőgyógyászat) 

Plasztikai sebészet

Dr. Mohamed Hassan Al-Sheraji adjunktus (Szent Pantaleon Kórház Sebészet) 

              Krónikus sebellátás, az érszűkületes és a diabeteszes láb

Rádonyiné Ősi Márta(Szent Pantaleon Kórház –  Sebészet) 

A zöld-hályog (glaukóma) szűrése

Dr. Sebestyén Margit o. v. főorvos (Szent Pantaleon Kórház- Szemészet)

Krónikus hörghurut, tüdőtágulat és szívbetegség szűrés-COPD szűrés: Dr. Vaszkun László o. v. főorvos (Szent 

               Pantaleon Kórház –  Fül- Orr- Gége)

A program megvalósítását a Remény klub 20 fős tagsága segíti.

A program háziasszonya Dr. Árgyellán Sára

Kultúrműsor a nagyszínpadon 

11, 00-12,00 óráig Népdalkörök fellépése

                                    Technikum Baráti Kör Búzavirág Hagyományőrző Egyesület

                                    Kék Duna Népdalkör  Dunavecse

                                    Rácalmási Napsugár Asszonykórus Egyesület   

  13,00-órától sportágak bemutatója

  14,00  órától a Baracsi Szélles-csapás, meg a kiscsapás Táncegyüttes műsora.

  15,00-15,30 Rácalmási Alakformáló Tornaklub bemutatója

  15,30 -17,00 óráig:

            Etalon Sportóvoda műsora

            Bánki Irodalmi Színpad mesejátéka

            Rácalmási Felnőtt Néptánccsoport

            Rajna Martin zongora, Horváth Eszter, Kereki Anna musical előadása

  17,00 órától Sporttánc bemutató Duna Royal Sporttánc Egyesület

  17,30 órától, RockStone, Revolver, Ördögárok zenekarok      

  19, 00- 23,00 óráig Utcabál

                Zsuzsi és Orsi- Poór Péterrel

            Tűzzsonglőrök

            HAVERROCK Battonyáról    tánczenekar, közben

Kultúrműsor a Duna-parton

  16,00 órától Revolver Együttes fellépése a „Robinzon szigeten)

Kiállítások a Jankovich-kúriában 

  Az állandó kiállítások mellett az alábbi időszakos kiállítások tekinthetők meg:

                Válogatás a Raáb Ervin Művészeti Tábor alkotásaiból

            Mezőföldi Természetfotó klub: Természetfotó kiállítás.

                Gobelin kiállítás Kolonics Ferenc és Godány Imréné Homoki Mária

                Kézimunka kiállítás: Kulcsi Népi Hímző-kör és Fischer Józsefné népi-iparművész


10,15 óra Kiállítás megnyitó

Sportjátékok a Kúriában 

  10,00 órától Gyalogtúrák

            Gyalogtúra Kulcsra és vissza a Duna- parton

            Gyalogtúra a Nagyszigetre és vissza   közben a szigetről tesztek

  10,30 órától kerékpáros bemutó

  11,00-13,00 óra a Decathlon Sportáruház támogatásával

  10,00-18,00 óráig a szabadidő  és szobai sportszerek bemutatója és kipróbálási  lehetősége a Kúria területén,

  10,00-17,00 Ugráló-vár

  11,00- 13,00 óráig Íjász-verseny a Vajk Íjászszakkör szervezésében.

  11,00- 16,00 óráig Csodapapír Játszóház

  13,00-15,00  óráig akadályverseny,

  14.00-16-00 Kalandpark, Ügyességi verseny

  10,30-17,00 Ugrálóvár

 Sportműsorok a Duna-parton 

                        11,00-17,00 óráig sportműsorok a Decathlon Sportáruház támogatásával

                                                            Nevezés a helyszínen.

                          Röplabda mérkőzés homokos terepen 2-4fős csapatok        

              Foci meccsek

              Asztalitenisz

  11,00 órától Sárkányhajó, vízi sporteszközök népszerűsítése

  11,00 órától Motorcsónakos kirándulás (8000 Ft/hajó/ óra) vízi és élővilág bemutató

  14,00- 16,00 óráig Sziget Duatlon

17,00-órától Motoros amatőr találkozó Kúria és Duna-part közötti sétányon.

Minden versenyre a helyszínen kell nevezni 

A RENDEZVÉNY MINDEN PROGRAMJA INGYENES
 

Fő támogatók

                                                                                           

Támogatók:

Szent Pantaleon Kórház; Victofon Kft; Sanofi Aventis; Jankovich-kúria; Poszpischil László;

P. Mester Anikó;

Media támogatók:

EL-DO Rádió; Dunaújvárosi Hírlap; RÁCALMÁS újság;Mezőföldi Élet;  Dunaferr Hetilap; Dunaújvárosi Szuperinfó; Lazuj.com,  Dunaújvárosi  Maraton

2010-04-16


 

Egészség-program az Almavirág fesztiválon.

Városunk idei első kiemelt rendezvénye a tavaszt köszönti. A tavasz vidámságot jelent, jó időt, szabad levegőt – kimozdulásra bíztat. Ehhez szorosan hozzátartozik a sport és ebben az évben is kapcsolódik az egészség gondolata.

A múlt évben városunk egyik civil szervezete, a Remény klub és név szerint Nógrádi Sándor kezdeményezésére került a programba az egészség és több helyszínen találkozhattak az idelátogatók a  megelőzés és a szűrővizsgálatok lehetőségeivel. Számos problémát érintő tájékozódásra nyílt lehetőség. Az idei rendezvényen igyekszünk tovább bővíteni ezt a kört. 

Régi bölcsesség: az egészség az a dolog, ami akkor válik fontossá, amikor elvész és nemigen törődünk vele, amíg megvan.

Rendezvényünkön éppen ezért a megelőzés, a korai felismerést célzó szűrővizsgálat kerül a középpontba.

Az idei évben is lesz szűrővizsgálat magas vércukor- és vérzsír-szint   (koleszterin és triglicerid) kiszűrésére. 

Mind a vércukor, mind a vérzsírok szintjének emelkedése panaszmentesen alakul ki és korai érelmeszesedéshez, szív-érrendszeri krízisállapot kialakulásához vezethet. A cukorbetegek aránya a lakosságban mintegy 5%, de legalább ennyi az enyhébb, fel nem ismert esetek aránya.  Elsősorban 40 év felettiek, súlyfelesleggel, magas vérnyomással rendelkezők között gyakori – és családi halmozódás is gyakori.

Ugyancsak az életkorral haladva növekvő arányban fordul elő a zöld-hályog, orvosi nevén glaukóma. Ez napjainkban a látásromlás, sőt akár látásvesztés egyik leggyakoribb oka. Lényege a szemnyomás megnövekedése következtében létrejött látóideg károsodás. Gyakorisága 40 éves kor felett nagyobb.  Kockázat nagyobb a rövidlátóknál, magas vérnyomásúaknál, érelmeszesedés esetén – de örökletes tényezők is szerepet játszhatnak.

A halláscsökkenés is sok ember életminőségét rontja meg. A Victofon Kft a korai felismerésre helyezi a hangsúlyt és a szűrővizsgálat lehetőségét mutatja be.

A nők körében az egyik leggyakoribb rosszindulatú daganat a méhnyak rákja. Előrehaladott stádiumban rosszak a gyógyulás esélyei, de a nőgyógyászati szűrővizsgálat, citológiával együtt már korai szakban kiderítheti és a teljes gyógyulás is lehetséges. Az utóbbi évek bíztató lehetősége a védőoltás. Ennek részleteiről dr. Kohut László főorvos ad tájékoztatást.

A dohányzás tüdőrákot okozhat! Ezt ma már mindenki tudja és a dohányáruk csomagolásán is olvashatjuk. Az azonban kevésbé ismert, hogy a dohányzás – és persze a porártalom is – biztosan krónikus hörghurutot, tüdőtágulatot, és szívbetegséget okoz. Ezt együttesen krónikus obstruktív tüdőbetegségnek hívjuk, idegen nevének rövidítése a COPD. Nehezen befolyásolható betegségről lévén szó, ezért itt is a korai felismerésre és a szűrővizsgálatra kell helyezni a hangsúlyt. A fesztiválon erre is lesz lehetőség.  

A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház szolgáltatási palettáján új szín a plasztikai sebészet. Dr. Hassan AL-Sheraji – közismert nevén Mohamed doktor – az intézmény plasztikai sebésze évek óta végez rekonstrukciós és szépészeti műtéteket egyaránt. Szemhéj és fül plasztika mellett az emlő és a has plasztikai műtétei is szerepelnek a repertoárban. Zsírleszívást, torzító hegek, égési sérülések korrekcióját, szépészeti műtéteket egyaránt szép számmal végez a sebész adjunktus – és ezek lehetőségeiről készséggel tájékoztatja az érdeklődőket.

Az időskorú lakosság arányának növekedése, az érelmeszesedéshez vezető népbetegségek (a cukorbetegség, a koleszterin-probléma, vagy a dohányzás) gyakorisága sokszor vezet krónikus sebek kialakulásához. Ezek korszerű kezelése összetett probléma és az egészségügyi személyzet mellett a hozzátartozók számára is feladatot, problémát jelent. A Szent Pantaleon kórház „kötözős” nővére, Rádonyiné Ősi Márta megismerteti a látogatókat a modern sebkezelés eszközeivel és a megelőzés lehetőségeivel is.

Az egészség programpont helyszínei a Jankovich-kúria ökoturisztikai bemutató épületében lesznek látogathatók. A résztvevők minden érdeklődőt szívesen látnak.

                                                                                    Dr. Varga Szabó Lajos

2010. 04-11


II. Almavirág Fesztivál

2010. május 8, szombat 10-22 óráig
 
Szeretettel meghívjuk Önöket a II. Almavirág Fesztiválra. Jöjjenek el családtagjaikkal, barátaikkal együtt, töltsünk együtt egy kellemes tavaszi napot a sport, egészség, a család és a gasztronómia jegyében! A fesztiválra készülve az alábbi versenyekre hívjuk fel figyelmüket:
 

ALMÁS SÜTEMÉNYEK VERSENYE

Nevezni két kategóriában lehet a helyszínen: 

   I. hagyományos almás lepény

II. egyéb almás sütemény

A versenyzőktől egy tálca süteményt várunk, a versenyre benevezett sütemények leadása a Jankovich Kúria recepcióján történik, a rendezvény napján 10- 12 óráig.

A szakértő zsűri által kiválasztott sütemények készítői  tárgyjutalomban részesülnek.  

ALMAHÁMOZÓ VERSENY

Keressük a fesztivál legügyesebb almahámozóját, aki a legnagyobb egybefüggő héjat tudja levágni az almáról! A versenyre jelentkezni a rendezvény napján a Jankovich Kúria recepcióján lehet, délelőtt 10-től 12 óráig. Nevezési díj nincs, kérjük, hogy a versenyzők saját hámozókést hozzanak magukkal! A legügyesebbek  tárgyjutalomban részesülnek.

ÍZELÍTŐ A FESZTIVÁL KÍNÁLATÁBÓL

  Színpadi programok

Egészségmegőrző programok

Szabadtéri sütés-főzés

Csapatsportok, sportbemutatók

Fő támogatók:Hankook Tire Magyarország Kft

Dekatlon Sportáruház

Hamburger Kft

Támogatók: Rácalmás Város Önkormányzata; Jankovich-kúria; Pospisil László vállalkozó

Média Támogatók: EL-DO Rádió;  RÁCALMÁS újság; Mezőföldi Élet; Dunaferr Hetilap; Superinfo; Lazulj.com; 

2010-04-10