Egy apróhirdetésben találtuk meg a jelenlegi budai lakásunkat

Imádtam kertes házban élni vidéken a szüleimnél. A faluhelyi szokások között nőttem fel, így ahhoz vagyok hozzászokva. A szomszédságunkban a legtöbb családnak voltak állatai, tyúkok, disznók, kecskék. Nagyon izgalmas világ volt, szerettem állatokat gondozni, a kertben dolgozni a szüleimmel. Nekünk ez egyfajta kikapcsolódást is jelentett. Az ünnepekkor pedig természetes volt, hogy a faluban sokakhoz ellátogatunk, viszünk házi süteményt. Húsvétkor a falu és a környék összes fiúja eljött meglocsolni minket, ki kölnivel, ki vízzel. Májusban pedig rengeteg májusfa díszelgett a kertekben. Ennek a nyugalmas életnek részemről akkor fellegzett be, amikor a munkám miatt fel kellett költöznöm Budapestre. Kicsit megviselt eleinte, mert nagyon nehezen viseltem el az állandó zajt és a szmogot, a rengeteg embert, akik nap mint nap hömpölygő tömegekben közlekednek, és ráadásul rengetegszer eltévedtem.

Eleinte egy albérletben laktam a belvárosban egy kedves egyetemista lánnyal. A lakás közel volt a munkahelyemhez és a sportközponthoz, ahova teniszezni járok. Ez volt a lakás nagy előnye, valamint az, hogy nagyon modern bútorokkal és eszközökkel volt felszerelve. Nagyjából egy évvel később pedig megismerkedtem egy fiúval edzésen, akivel szinte azonnal egymásba szerettünk és elkezdtünk randizni. Ő is albérletben lakott, amit nem szeretett annyira, mert a lakótársai rendetlenek és gyakran viszik föl éjszakánként a részeg haverjaikat, akik órákig óbégatnak. Ezért 2 év múlva úgy döntöttünk, hogy összeköltözünk, és akkor nem kell idegen emberekkel osztanunk meg a lakásunkat. A barátomnak már régóta volt félretett pénze, hogy lakást tudjon venni, nekem pedig a szüleim nyitottak lakáskasszát még gyerekkoromban. Így hát semmi akadálya nem volt annak, hogy vegyünk egy lakást. Van egy apróhirdetéses oldal, a nextapro.hu, amit már többször is igénybe vettünk és sosem csalódtunk benne.

Számos hirdetést lehet találni a legkülönbözőbb témákban ezen az oldalon. Sokféle kategóriából lehet válogatni, többek között: jármű, ingatlan, állás, elektronika, sport, kisállat, divat, baba-mama, játék, mezőgazdaság. Amikor felmerült a lakásvétel gondolata, egyből ezt a hirdetőoldalt javasoltam a páromnak, hogy vessünk rá egy pillantást. Kiválasztottuk az „Ingatlan” kategóriát a keresőben, azon belül pedig az eladó lakás opciót, amelyeket a legördülő menüsorban lehet kiválasztani. A településnek megadtuk Budapestet. Budán kerestünk lakást, valami szebb, csendesebb helyen. Egy nem túl nagy, kifizethető rezsit termelő, de takaros lakásra fájt a fogunk. Van pár bútorunk, valamint a családjainktól is tudunk szerezni, amit kell, vagy akár vásárolhatunk is olyan berendezéseket, amikhez nem tudtunk ingyen hozzájutni, de szükségünk lesz rájuk.

Nemcsak eladó lakás hirdetésére lehet rákeresni, hanem kiadó lakásokra is, és olyan apróhirdetésekre is, ahol a feladó keres lakást. A keresési beállításokra rögtön kidobott az oldal egy csomó lehetőséget. Kiadó és eladó lakásokat is. A környéket is be lehet állítani találati szűrőként. Van lehetőség a találatokat időrendi sorrendben vagy ár szerint listázva megtekinteni. Az ‘Újabbak elöl’ opcióval kezdtünk el szemezgetni az eladó lakások között. Többféle kerületben különféle tulajdonságú és nagyságú eladó lakások apróhirdetéseit tekintettük meg. Megnéztünk egy párat és összehasonlítottuk a paramétereiket a megadott adatok alapján. A hirdetésekben szerepel a lakás állapota, alap- és telekterülete, a szobák száma, a víz, áram és a csatorna megléte, az építés éve, valamint a leírásban még megadhatja az eladó a fontosabb adatokat, részleteket.

Hamarosan találtunk is pár olyan lakást a preferált kerületekben, ami szóba jöhetett. A hirdetés mellett megadott név és telefonszám alapján lehet felvenni a kapcsolatot az eladóval, vagy üzenetküldésre is van lehetőség az oldalon. Sőt, ha a potenciális vevő túl drágának tartja a termék árát, az “Alku” opciót is igénybe veheti. Mi a telefonszámokban bízunk inkább, úgyhogy a kiszemelt eladó lakások hirdetőit egyesével felhívtuk telefonon. Itt egy-kettő kiesett a telefonos beszélgetés után, de másokkal megbeszéltünk személyes találkozót, amikor is megtekintjük az adott lakást.

A héten beütemeztük mindegyik látogatást és nagyon izgatottak voltunk. Az első lakás nem is úgy nézett ki, mint a képen, egyáltalán nem volt olyan jó állapotban – persze a legelőnyösebb szögből fotózza le az ember, és a napfény is alig érte a nap folyamán. A második viszont egyből elnyerte a tetszésünket, úgyhogy amellett tettük le a voksunkat. A többi időpontot lemondtuk, mert teljesen biztos volt, hogy ezt a lakást választjuk. A nextapro.hu-nak köszönhetően így rövidesen be is költözhettünk az új, saját lakásunkba. Természetesen attól, hogy most már saját lakásunk van, még látogatunk haza vidékre és így is gyakran segítek otthon a kertben és a háztartásban.