A falunap nálunk mindig az év egyik legnagyobb eseménye, így igazából már egy évvel az időpont előtt elkezdünk készülni rá, ami azt jelenti, hogy a megrendezésre került és lebonyolított falunap dátuma után körülbelül egy pihenőnapunk van és már bele is vetjük magunkat a következő évi eseményekbe. Kívülállóként valószínűleg őrültségként hangzik ez, de a helyieknek nagyon sokat számít az a nap, így mi midig igyekszünk a lehető legszínesebb és leginteraktívabb programokat kínálni, amihez viszont a lehető legkorábban el kell kezdenünk tervezni és szervezkedni. Bevallom, nekem néha már jóval előrébb vannak ötleteim egy-egy részlethez, de igyekszem elosztani őket tematikához megfelelően – és a következő ötletem és pont egy ilyen “korai vetés” volt.
Minden éven szervezünk valami nyereményjátékot a lakosok között – ez általában csak a falunap alatt érvényes és kisebb ajándékokra beváltható tombolákat vásárolhatnak -, idén viszont úgy gondoltam, hogy ideje emelni a téten. Szerettem volna egy olyan versenyt, ami majdnem egy egész éven át fut és a lakosok pontokat gyűjthetnek. A részleteket a szervezői társasággal sikerült megfogalmazni, például fontos volt, hogy részt vegyenek az év közbeni közösségi eseményeken és egyéni felelősségvállaláshoz is kötött legyen a részvétel.
A nyereményekkel kapcsolatban támadt egy szuper ötletem: egyedi pólók gyártása az első három helyezettnek a falunap nevével, dátumával és már jól ismert logójával. Szerencsére mindenkinek nagyon tetszett a felvetés, így bele is vetettem magam a kutatásba, hogy megtaláljam a megfelelő helyet a pólók elkészíttetésére. Internetes kutatásom során bukkantam rá a lolmarkt.hu oldalára ahol az egyedi pólók rendelése csak egy a megannyi egyéb szolgáltatásuk közül – engem most mégis leginkább ez érdekelt.
Mivel a körülbelüli elképzelés már megvolt arra, milyenek legyenek a pólók, de mivel közülünk senki nem túl tapasztalt, vagy úgy egyáltalán járatos a grafikák terén, így mindenképp segítségre volt szükségünk. Szerencsére a lolmarkt.hu-nál ebben is tudtak segíteni, így a pólók elkészítése mellett a tervezés terhét is levették a vállunkról. Az ügyfélszolgálaton dolgozók nagyon rendesek és segítőkészek voltak mindamellett, hogy rendkívül hatékonyak. Ennek is köszönhető, hogy a versenyre megtervezett és megrendelt pólók pár nap alatt már nálunk is voltak. Most, hogy ezeket a sorokat írom nektek kicsit jobban átgondoltam, hogy milyen negatív tapasztalatom van velük, vagy hogy van-e miben fejlődniük, de teljesen őszintén azt gondolom, hogy száz százalékos a munka, amit csinálnak: a pólók prémium minőségűek, a dizájn és a kivitelezés is pazar, a munkatársak profizmusa pedig levett a lábamról. Sőt, még az utolsó utáni pillanatban észrevett és korrigálni kívánt részleteket is sikerült megoldani, ami hatalmas segítség volt számunkra.
A saját jó tapasztalataimon kívül a falunapi verseny győzteseinek reakciói is magukért beszéltek: mindenki oda volt az egyedi pólókért és büszkén viselte az eredményhirdetés után az este hátra lévő részében. Sőt, azóta már számtalanszor jöttek velem szemben a pólóban az utcán is és bevallom, olyankor egy picit mindig büszkeséggel telik meg szívem. Tehát ha valaki bármilyen eseményt szervezne közületek (legyen az falunap, leánybúcsú, legénybúcsú, Valentin-nap, vagy csak szimplán egy egyedi póló karácsonyi ajándékként) és szükség lenne valakire, aki gyorsan és szuper minőséggel dolgozik, csak ajánlani tudom őket!