Olyan jó néha megállni, pihenni egy kicsit. A múltban kalandozni és egy időre ott is maradni. Napjainkban egyre népszerűbbek a hagyományőrzéssel foglalkozó cégek, és nemrégiben úgy döntöttem, hogy én is belevágok. A topcegalapitas.eu segítségével a cégem pillanatok alatt létrehoztam, és volt időm magával a márkával foglalkozni.
És persze az ügyfelekkel. Céget alapítani nem egyszerű dolog, hatalmas felelősség, és sok odafigyeléssel jár. Nem elég, hogy az ember terméket gyárt vagy épp forgalmaz, szolgáltatást nyújt, szóval akármit is csinál, ezt már nem egy másik cégnek teszi, hanem saját magának. Mindenre figyelni kell és mindenért felelősséget kell vállalni. Hát, ilyen egy cég élete.
Kezdőként nem egyszerű, főleg ha az ember nem ért igazán a hivatalos ügyek intézéséhez. Ebben nyújt óriási segítséget a topcegalapitas.eu, akik lépésről lépésre segítik az embert.
A kezdetekben ugyanis igencsak ráfér mindenkire a segítség. Például azzal, hogy pontosan leírják, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy valaki céget alapítson. Mi a teendő előtte, mi a feladat utána. Ezek nem tartanak sokból és nem is nagyon bonyolultak, de ha valamit elmulaszt az ember, annak bizony következményei vannak. És biztos, hogy egy kezdő vállalkozásnak nem jön jól a bírság. Nem mellesleg, a bírság ugyebár senkinek sem jön jól.
És ha már itt tartunk, vannak ugye határidők. A topcegalapitas.eu nemcsak azt vállalja, hogy segít a cégalapításban, hanem bizony székhelyet is szolgáltat, ha úgy igényeljük. Ez egyébként iparűzési adómentes székhellyel hat hónapra 39.900 forintba kerül. És ehhez jön egy hónap ajándék. És még a plusz jó hír, hogy ez esetben a cégalapítás ingyen volt.
A határidőkről akartam mondani valamit, nevezetesen azt, hogy ha székhelszolgáltatónk van, akkor ők átveszik a levelinket, elküldik nekünk elektronikusan és papíron is. Így nem fordulhat elő, hogy addig-addig hányódik a postai értesítő a kocsiban vagy az íróasztalon, hogy egyszer csak jön egy másik, ami bizony már bírságot is tartalmaz.
A határidőket be kell tartani, és ha székhelyszolgáltatónk van, mint a topcegalapitas.eu, akkor ezt is kipipálhatjuk. Szóval nincs iparűzési adó, nem kell irodát bérelni, nem kell alkalmazottat fizetni, aki a leveleket veszi át. Ez azért elég jó kezdés, szerintem legalábbis.
A topcegalapitas.eu segítségével biztosak lehetünk abban, hogy cégünk létrejötte teljesen törvényes volt, a határidőkben megtörténnek a bejelentések és már csak arra kell koncentrálnunk, hogy jöjjenek az ügyfelek. Minél többen. Az én esetben pedig arra, hogy a hagyományokat tartsuk életben. Hiszen a múltunk nélkül nincs jövőnk, és aki a múltat tiszteli, az a jövőt építi.