Falvak között is motorozok

Azt hinné az ember, hogy aki vidéken lakik, az keveset utazik, pedig ez nem így van. Főleg nem azóta, amióta én például beléptem a faluvédőkhöz, mert azóta sokat járok el a szomszédos falvakba is, hogy ápoljam a kapcsolatokat. Ilyen kis településeknél úgyis csak akkor van értelme a közösségeknek, ha az emberek összefognak. De rájöttem, hogy ezeken az utakon nem mindig jó autóval közlekedni, így inkább átváltottam a motorra. Az sok esetben kevesebbet is fogyaszt. Igen ám, de ehhez előbb meg kellett tanulnom motorozni.

Éppen egy rokonomnál jártam fenn Pesten, és ott is laktam egy ideig. Ezt az időt használtam ki arra, hogy megtanuljak motorozni. A rokonom még ajánlott is egy iskolát, ahol többféle típust is meg lehet tanulni. Vannak persze az egészen nagy motorok is, de vannak a kisebbek is, amiket persze könnyebb kezelni, és kevesebb feltételt is kell teljesíteni az esetükben. Szerencsére az iskola még kuponokat is adott, amivel kedvezményesen tudtam megvenni az első motoros felszerelésem. Ezzel is egy csomó pénzt spórolhattam. Egyébként a motor jogosítvány szabályok nem olyan nehezek, és csak egyszer kell megtanulni őket. Ha pedig valakit megtanulta a vezetést is, akkor már könnyű a dolga. Nekem sem tartott túl sokáig, és azóta is vígan motorozom a falvak között.