Amikor arról beszélünk, hogy hagyományőrzés, nem csak arra gondolunk nálunk a faluban, hogy megtartjuk a régi szokásainkat, ünnepeinket. Itt sokkal többről van szó. Ugyan is mi egy pici, de annál összetartóbb közösség vagyunk, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden szempontból fennmaradjon az az életvitel, amit képviselünk.
Együtt osztozunk a terhekben és az örömökben is, mint egy jól működő családban, és ez így van rendjén. Fontos az, hogy rend, tisztaság és béke legyen, és ezért mindent meg is teszünk, közösen.
Minden hónapban, a falugyűlésen napirendre tűzzük, hogy milyen közösségi programot tudunk szervezni, amivel összedolgozva segítjük közösségünket.
A múlthónapban ez egy nagy szemétszedő akció volt, aminek meg is adtuk a módját, így a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki részt is vett. A falu zenekara játszott a főtéren, az asszonyok bográcsban főzték a gulyást, a többiek pedig söprögettek, szemetet szedtek. Mivel alapvetően vigyázunk a rendre, nem volt több az egész egy fél napnál, de mégis nagyon jól sikerült. Szilárdan hisszük, hogy az ilyen programoknak van a legnagyobb közösség összetartó ereje.
De nem csak arra figyelünk oda, hogy rend és béke legyen, hanem arra is, hogy a gazdálkodás is kollektíven, gazdaságosan menjen. Mivel elég elszigetelten élünk, ugyan megtermelünk mindent magunknak, de a villanyért és meleg vízért ugyan úgy fizetnünk kell, mint bárki másnak. Mivel sokan vannak közöttünk, akik nem rendelkeznek érdemben jövedelemmel, kitaláltuk, hogy az energiagazdálkodásunkat is úgy kellene megoldani, hogy magunknak termeljünk mindent, amit csak kell, így megkönnyítve azok dolgát, akiknek az energia kifizetése terhet jelent.
Felvettük a kapcsolatot egy napelemekkel foglalkozó céggel, és kitaláltuk, hogy felszereltetjük az egész falut, hagy termeljék innentől kezdve az áramot a napelemes rendszerek. Azt számoltuk ki, hogy ha ügyesek vagyunk, és jól sikerül betájolni mindent, annyi áramot tudunk termelni, amennyiből vissza is tudunk adni a szolgáltatónak, így tartalékot képzünk télre, amikor sokkal kevésbé süt a nap, és kevesebb az ez álltal termelt energia.
Összességében mindenképpen jól jövünk ki belőle, és mivel sok háztartás osztozna a költségeken, hamar megtérülne.
A projektet megvalósítjuk még az idei évben, és remélem, mindenki elégedett lesz az eredménnyel. Mert számunkra, más helyekkel ellentétben, a legszebb hagyomány, az egymásról való gondoskodás.