A hagyományőrzés fontos, de nem a pelenka esetében

A családunkban mindig fontos szerepe volt a hagyományőrzésnek. A testvéreimmel mind jártunk néptáncolni, mi lányok énekelni, a fiúk pedig népi hangszereken – furulyán és hegedűn – tanultunk. Az édesanyánknak nagyon fontos volt, hogy átadja nekünk kultúránk hagyományait, de arra is megtanított, hogy van, amikor jobb nem hagyományőrző megoldásokat választani.

Ez egész konkrétan akkor történt meg, amikor az első gyermekemet vártam, és egy nagy hagyományőrző rohamomban majdnem úgy döntöttem, nem használok majd mást, csak textil pelenkát. Anyánk erre azt mondta, hogy a hagyományőrzés szép dolog, de ha hagyományos pelenkát használt volna nálunk, már nem lenne épeszű.

Az eldobható pelenka mellett döntöttem tehát, és nem bántam meg. Ugyanakkor sokáig gondot okozott, honnan szerezhetnék be ilyesmit nagy tételben anélkül, hogy sokat kéne pakolásznom a kocsiba. A problémámra nemrég ajánlott egy megoldást az egyik barátnőm, akivel összefutottunk, amikor egy hónapra elegendő pelust akartam venni az egyik szupermarketben.

Nem lesz többé cipekedés!

A barátnőm azt mondta, keressek rá otthon a lord.shop.hu oldalra, majd meglátom, miért. Hazaérve meg is gugliztam az említett oldalt, és szinte azonnal rájöttem, miért ajánlotta a barátnőm.

A lord.shop.hu egyébként egy tisztasági és személyes higiéniához kapcsolódó termékeket forgalmazó webáruház. Talán nem is lenne különösebben érdekes, vagy más, mint a többi hasonló internetes bolt. De van egy valami, amiben eddigi tapasztalataim szerint egyedülálló ötletei vannak. Ez pedig a kisbabás házak fogyóeszközeinek (aki nem tudná, ezek az eldobható pelenka és a nedves törlőkendő) nagy tételben való beszerzésének lehetősége.

Az oldal termékcímkéinek nézegetése közben többféle csomagajánlatot találhatunk, amikre nagyon nagy szükség lehet egy kisbaba mellett.

A lord.shop.hu kínálatában választhatunk nedves törlőkendő szettek és gyermek pelenka szettek közül. Ezek nagy mennyiségű terméket tartalmazó pakkok. Pelenkából akár 420 darabot, nedves törlőkendőből pedig akár 120 darabot is megvehetünk egyetlen csomagban, hihetetlenül kedvező árakon. A pelenkacsomagok nagysága és az általuk tartalmazott termékek úgy vannak összeállítva, hogy különböző életkorú babák igényeinek megfelelő mennyiséget tartalmazzanak.

Ezen kívül a netes bolt termékei között találhatunk olyan csomagajánlatokat is, amik 1 TELJES EGÉSZ HÓNAPRA ELEGENDŐ pelenkát, és nedves törlőkendőt egyaránt tartalmazó pakkok. (Amikor én jártam az oldalon, ezek épp akciósak voltak.)

Minden, ami kellhet a ház és a benne élők tisztaságához

A lord.shop.hu zseniális csomagajánlataival való megismerkedés után úgy gondoltam, jobban is körbenézek az oldalon. Ugyanis arra jutottam, hogy ha innen fogok rendelni pelenkát és törlőkendőt, akkor érdemes lenne megnézni, mi mindent vehetnék még úgy, hogy el sem kell mennem érte, mivel házhoz szállítják.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a webáruházban nincs olyan tisztasághoz kapcsolódó cucc, amit ne lehetne beszerezni.

Vannak mosószerek, légfrissítők, általános és speciálisabb tisztítószerek. Szóval minden, ami egy tiszta és bacimentes háztartásban elkél.

A kisbabák részére a pelus és a nedves törlőkendő mellett minden szükséges dolgot megkaphatunk a babaruhától, a műanyag kanálon keresztül a csőrös poharakig és cumisüvegekig.

Illetve beszerezhetünk mindent IS, ami a család bármelyik tagjának fürdőszobai életéhez kell. Kaphatunk női és férfi kozmetikai termékeket, fogkrémet és fogkefét felnőttek és gyermekek részére, megfelelő sampont és tusfürdőt az összes családtag számára… és még sorolhatnám.

Sőt bevásárolhatunk az alapvetően szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó bogyókból. Ezek között szintén találunk felnőtteknek és gyerekeknek valót is, illetve külön kiemelném, hogy kismamáknak való készítmények is kaphatók. Összegezve tehát a lord.shop.hu az egészségmegőrzésben is segít.

Ha már egészség… az üzlet kínálatában szerepel ragtapasz is, ami szintén erősen fogy egy olyan házban, ahol gyerekek vannak, illetve a jelenlegi helyzetre való tekintettel nagyobb csomagban (50 darab) vásárolhatunk eldobható szájmaszkot is.

Biztos vagyok benne, hogy ez az oldal minden háztartásvezetőnek hasznos lehet! Egy kattintást biztosan megér neked is! 😉