A motorozásban is lehet hagyományőrzés?

Ha idáig azt hitted, hogy a hagyományőrzés csak arra vonatkozik, hogy milyen ünnepeket tartanak meg az emberek és, hogy azokat hogyan ünneplik, akkor tévedsz. Persze az is fontos, hogy valaki ezekkel tisztában legyen. Hány olyan emberrel találkoztam már, aki nem tudta megmondani, hogy melyik ünnepen mit ünneplünk pontosan, és mik a hagyományok olyankor. Nem tudom, hogy ez miből fakadhat, pedig iskolában is tanítják, és a szülőknek is meg kellene ezt tanítani a gyerekeknek.

Milyen dolog az, ha egy felnőtt nem tudja, hogy például Húsvétkor mit ünneplünk? Még az ehhez tartozó szokásokat csak-csak tudja valaki, de azért szép számban vannak emberek, akik nem tudják, hogy a legalapvetőbb ünnepekhez milyen szokások tartoznak.

Mindenesetre nem csak az ünnepeknél lehet hagyományőrzésről beszélni. A motorozásnál is vannak hagyományok. Gondolj csak bele abba, hány filmben látta már azt, hogy sok motoros összegyűlik, és együtt motoroznak. És ez nem csak a felvonulásokra igaz. Amikor egy motoros csoportban valaki megházasodik, akkor az illetőt és a párját elviszik közösen valahova motorral. Általában egy nagy rét vagy egy olyan hely a cél ilyenkor, ahol a természetben vannak, és senki nem zavarja őket. Itt sütögetnek közösen, beszélgetnek, és a végén a párt felületik maguk mögé a motorra és versenyeznek. Az a személy, aki hamarabb beér a motorral a célállomásba, az nyer. Persze megvan szabva, hogy olyan helyen tarthatják ezt, ahol nincs forgalom. És mit kap? Egy motoros bukósisakot. Amire rá van írva, hogy nyertes.

Ehhez hasonló vicces dolgokat találnak ki különböző alkalmakra, amit én nagyon jópofának tartok. Én is motorozom, bár én még nem mentem férjhez, szóval az előző hagyományban egyelőre csak csapattagként vagyok jelen, versenyezni még nem versenyeztem és így motoros bukósisakot sem kaptam még.

Pedig imádom őket, gyűjtöm is. Mindenféle színben szeretném, ha lenne nekem, de egyelőre még csak pár darabbal tudok büszkélkedni. Szeretem a változatosságot és szeretek motorozás közben is jól kinézni, itt a motoros felszerelésemre gondolok. Hiszen fontos ezeket hordani, mert könnyen nagy bajunk származhat belőle, ha nincs rajtunk. Bármikor történhet valami gikszer és balesetet szenvedhetünk. Ha pedig nincs rajtunk a motoros bukósisakunk, akkor akár végzetes is lehet a dolog.

Egyszer láttam egy nagyon szép mintás bukósisakot egy hölgyön motorozás közben, és hiába kerestem az interneten hetekig utána, egyszerűen sehol nem találtam meg. Miközben keresgéltem, felfedeztem a Shox webáruházat, és addig nézelődtem a weboldalon, míg aznap kettő bukósisakot meg is vásároltam. Vettem egy zárt bukósisakot és egy nyitottat is. Amikor a párom hazajött és megkérdezte, hogy mit csináltam, nem mertem elmondani. Nem tehetek róla, szeretem a motoros ruházatot, a bukósisakokat és tök menőnek tartom, hogy így tudom őket válogatni. Az már másik dolog, hogy megint mondhatni feleslegesen költöttem pénzt, de ez van. Végül is elmondtam neki, hogy rendeltem kettőt is belőle. De nem volt belőle vita, inkább csak nevetett rajta. Közösen vártuk utána, hogy megérkezzen a rendelésem. Amikor megjött, boldog voltam, rögtön le is fotóztam magamat benne és elküldtem az egyik barátnőmnek. Ő az, aki mindig mondta, hogy ha majd egyszer elkezdek rendesen motorozni, akkor ő lesz az, aki állandóan felügyelni fogja, hogy rendesen beöltözöm-e a motorozáshoz. Ő ez által pedig örül ennek a hobbimnak, hogy bukósisakokat gyűjtök.