A magyar vidék falvai nem csak a múltról híresek

Szeretünk a feleségemmel néha teljesen véletlenszerűen leruccanni valahová vidékre, egy-egy kulturális rendezvényre. Valahogy mindig azt hisszük – pedig volt már alkalmunk eloszlatni ebbéli feltételezésünket -, hogy a legtöbb kisebb falu félig-meddig skanzenként működik mostanra, noha tényleg mindig rádöbbenünk helyben, hogy ez már megint csak a mi fejünkben volt így. Működött anno (lehet, hogy még most is működik, csak nem hallottam újabban felőlük) egy Vatya Népe Hagyományőrző Egyesület nevű társaság, Újlengyel településen. Pontosabban mi ott tekintettük meg egy rendezvényüket, mert érdekelt a dolog. Újlengyel területének közelében, a középkorban állítólag egy Vatya nevű falu volt – innen a nevük.

Szóval, Újlengyelben már megint előjött az érdeklődő énünk, és felfedeztük, hogy újra egy olyan faluban vagyunk, ami nem csak komolyan jegyzett (középkori) érintettséggel rendelkezik, hanem a jelenben is híres valamiről. Mert nagyon is korszerű dolgokkal törnek az élre olykor vidéki kistelepüléseink, itt Magyarországon!

Találékony a társadalmunk, és ez kifejezetten kedvez például az üzleti életnek, a vállalkozói létnek. A szekhelyszolgaltatas24.hu az, amiről valójában beszélek most, de ki is fejtem rögvest a lényeget, mert úgy vélem sokakat érdekelhet!

Nem is véletlen, hogy így belém égett az információ, miről olyan híres még Újlengyel… Szóval, Pest megyében, megyeszerte akadnak azt hiszem községek, települések, akik azért nem szednek iparűzési adót, hogy vonzóbbá váljanak. Odatelepülnek emiatt vállalatok és ez nagyszerű szolgáltatás így, mindenféle kiegészítő tevékenységgel. Kiváló ötlet és lehetőség másoknak is, nem csak a helyi önkormányzatnak!… Újlengyel biztosan ilyen, ezért megértheti cégünk székhelyét ide bejegyeztetni!

Meglévő, kihelyezett cégtábla, és ismertség híján hívogató lehetőség azt hiszem többeknek az ilyen székhelyszolgáltatás Budapesthez közel, illetve a szekhelyszolgaltatas24.hu magában a fővárosban is segíthet ugyanebben. Csak utóbbi más miatt előnyös, nem az IPA-mentesség miatt. De szinte bárhol lehet tehát a székhelyünk – jó tudni, nem kell otthonra bejelenteni a családi, kisebb vállalkozást mondjuk. Pesti és budai cím is lehet, ami megtetszik, és adóoptimalizálási szempontok alapján is választhatunk tehát. Újlengyelt, a példának okáért. Ez talán tényleg a legismertebb adóoptimalizálásra alkalmas desztináció, ahogy olvasom azóta mindenhol.

A székhelyszolgáltatás budapesti székhelyeken túl máshol még előnyösebb is lehet, véssük az eszünkbe jól, de a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalnál szerintem azért sem fogtok jobbat találni, mert ők a cégalapításban magában is segítenek! A kettő nem feltétlenül függ össze ugyanis. Már rég megalapított, működő cégünk székhelyét is módosíthatjuk magyarázatot nem igénylő módon. A székhely törvényességénél azokat a dolgokat kell betartani, minthogy legyen szerződés, a tulajdonos engedélyével történjen a székhely odahelyezése. A küldeményeket is át kell venni a helyszínen! Ez történhet meghatalmazással, de a lényeg, hogy megtörténjen ténylegesen. Főleg az adóhatóság veszi szigorúan, és az adószám azonnali törlésével járhat, ha ez nem biztosított a székhelyen.

De, a szekhelyszolgaltatas24.hu-nál kifejezetten előny, nem csak mellékes körülmény, hogy valaki ezt hivatalosan intézi majd helyettünk. Megbízással történik az egész, és meg is kapjuk a leveleinket természetesen. Ha nekem cégem lenne, én az IPA-mentességre mennék inkább rá, de pont az a zseniális, hogy egyben kapunk rengeteg dolgot, csomagban, így válogathatunk is. Ha az még jobban meggyőzne minket, láthatjuk mennyire nagy, és ismert cégek döntöttek még Újlengyel mellett, a kisebbeken túl. Ehhez irány a szekhelyszolgaltatas24.hu! Vagy keressünk rá, mennyire bevett szokás ténylegesen, hogy valakik a jól hangzó kapcsolattartási adatok, vagy a cégük otthonról való “bürokratikus kiszervezése” miatt találtak maguknak jó székhelyszolgáltatást. Komplex sztorikat lehet olvasni arról, miként futtatta fel a dolog az ilyen cégeket. Ha nekünk is ez kell, kattintsunk rögtön, vagy írjuk a keresőbe: ” székhelyszolgáltatás budapest “.

székhelyszolgáltatás budapest