Továbbviszem édesapám hagyományát

Nagy tragédia érte a családunkat egy évvel ezelőtt. Édesapám egy hosszú, boldog és sikerekben gazdag élet után itt hagyott bennünket. Mindig is nagyon jó kapcsolatom volt a szüleimmel, gyerekként és már felnőttként is bármit meg tudtam beszélni velük, bármiben számíthattam rájuk. Édesanyám még mindig kitűnő egészségnek örvend, sokat van velünk, de apám elvesztése az egész családunkat megviselte. Főleg a kisfiamat, aki imádta a nagyapját. Ahogyan gyerekkoromban nekem, úgy az unokájának is sok mindent megtanított, rengeteget mesélt neki és bármikor szívesen játszott vele. A fiam leginkább apám vitorlás történeteit szerette a legjobban, számtalanszor kérte őt, hogy újra és újra mesélje el neki hogyan tanult meg vitorlázni, mikor vette meg az első vitorlás hajóját és, hogy milyen kalandokban volt része. De a kedvenc története az volt, hogy hogyan ismerkedtek meg a nagyszülei: történetesen egy vitorlázás alkalmával. Édesapám és édesanyám is vidéken éltek összeismerkedésükkor, majd az én születésem után úgy döntöttek, hogy nem költöznek el nagyobb városba, hanem a szülőfalumban fognak felnevelni. Azóta is itt élünk, én is itt mentem férjhez és a gyermekünk is nagyon élvezi a vidéki létet.

 A vitorlázás kitöltötte apám egész életét, megtanított engem a hajózásra (megszereztem a jogosítványt is), de sajnos korára való tekintettel unokáját már nem tudta, ráadásul évekkel ezelőtt meg kellett válnia szeretett vitorlás hajójától is. Azonban én nem akartam, hogy apám halálával a vitorlázást is el kelljen engednünk az életünkből, így elhatároztam, hogy megtanítom a fiamat is erre a nagyszerű sportra. A nyári szünetben ismét a Balaton partján töltöttük a vakációnkat ezért utána néztem a vitorla bérlésnek. Olyan lehetőségeket találtam, amelyek nagyszerűen illeszkedtek az elképzeléseimhez: az egész családunknak megfelelő létszámú vitorlabérlést tudtam elintézni, megfelelő számú alvóhellyel. Korszerű hajókat kínáltak, szuper felszereltséggel. Mivel többen terveztünk vitorlát bérelni, így számunkra elsődleges szempont volt a kényelem kérdése. A mellékhelyiséggel, televízióval, hűtővel és ágyneműkkel ellátott hajók abszolút megfelelő opcióknak tűntek. El is intéztem a vitorlás bérlést a Balatonra, az egész család nagyon örült a hírnek, a kisfiam pedig kifejezetten izgatott volt attól, hogy végre megtanulhatja azt, amelyet a nagyapja annyira szeretett!

Olyan jól éreztük magunkat, hogy a jövő év nyarára is ugyanezt tervezzük. A fiam szinte azonnal elsajátította a vitorlázás technikáját a bérelt hajónkon. Imádtuk minden pillanatát!