Energiatanúsítvány egy régi házhoz sem felesleges!

Falura költözni, régi házat venni sokak álma, de a legtöbben bele se gondolnak, hogy mennyi gonddal és macerával jár! Egy száz éves parasztház, ha az évek során csak lakták, de nem foglalkoztak vele, mostanra borzasztó állapotba kerül, és akár a vételárat is újra rá lehet költeni, mire a mai értelemben lakhatóvá válik. A családommal pont ezt tettük, de megérte, minden percét, minden forintját. Ráadásul az energiatanúsítvány szerint jó munkát végeztünk, ugyanis egy régiből sikerült valami korszerűt alkotni, a jelleg megváltoztatása nélkül.

A régi, hosszú, tornácos parasztporták szinte mind téglából vagy vályogból, esetleg ezek kombinációjából épült, amik elég jó hőszigetelők is tudnak lenni, azonban a hőszigetelés még nem volt éppen a csúcsán akkoriban. Sem az ablakok, ajtók, sem pedig a padlástér és a zsúptető nem volt a legjobb állapotban, amikor megvettük a házat, a róla készült energiatanúsítvány is egyértelműen ezt mutatta. Tehát bőven volt mit tennünk ahhoz, hogy egy otthonos, lakható, és fenntartható épületet varázsoljunk belőle.

Mindenekelőtt ki kellett cserélnünk az ablakokat és az ajtókat, de nem akármilyenre! Egy ilyen régi háznál nem megoldás, hogy kicseréltetjük az összeset műanyagra, hiszen az tönkretenné az egész ház jellegét. Asztalossal kellett megcsináltatnunk az összeset, kinézetre és méretre olyanra, amilyenek a régiek voltak, csak többrétegű, hőszigetelő változatban. Szerencsénk volt, mert a mi házunk vályogból épült, így a külső hőszigetelésre nem kellett gondolnunk, viszont a födémet és a padlásteret fel kellett újíttatnunk hőszigetelő réteggel, ezen kívül a nádtető alá is modern szigetelést rakattunk, hogy a védelem meglegyen, de a kinézet megmaradjon.

Hatalmas szerencsém, hogy egy ismerősöm ajánlott nekem korábban egy olyan céget, akik nagyon gyorsan, már 24 óra alatt képesek felmérni, eljárni, és már a kezünkben is van az energiatanúsítvány, így tehát amikor elkészültünk a munkálatokkal, azonnal meg tudtuk csináltatni az újabb vizsgálatot. Kiderült, hogy annyira jól sikerült a felújítás, hogy a besorolásunk megegyezik egy mai, modern házéval, és ehhez nem kellett lemondanunk a parasztház jellegről! Egészen hihetetlen! Ha pedig úgy döntünk, hogy mégsem jön be annyira a vidéki élet, akkor már sokkal jobb áron tudjuk eladni, hiszen az energiatanúsítvány bizonyítja, hogy immáron sokkal jobb és lakhatóbb a ház, mint mielőtt hozzá nyúltunk. Egyelőre azonban mi is, és a gyerekek is nagyon élvezzük a friss levegőt, a mező közelségét, szóval az is lehet, hogy maradunk örökre.